Virtuális Asszisztencia

Virtuális asszisztencia, wordpress webdizájn és arculattervezés. Ezekből az összetevőkből próbáltam megalkotni a tökéletes vállalkozást. De az élet véletlenül a kotyvalékba kevert még egy alkotóelemet, az akadályokat. Így nem született meg az áloméletem…

De térjünk is vissza az elejére.
Már gyerekként megtetszett a számítógép és játékok világa. Akkor még csak egy pc-nk volt, internet nélkül. Majd sorba jöttek a mesék, animék, rajzolás, internet hozzáférés. Elkezdett motoszkálni bennem, hogy ez az én terepem.

Ekkor az élet azt mondta, erre még nem állsz készen!

Többféle munkát végeztem, láttam a rendszer hibáit, az ebből adódó rossz munkakörülményeket, kollégák közti harcokat. Elegem lett, úgy éreztem ennél több van bennem.
Elkezdtem keresgélni, szinte bármi vonzott, amit otthonról lehet végezni, a háttérben, interneten tevékenykedni, másokat onnan támogatni.

És az élet hozta a lehetőséget: virtuális asszisztencia.

A Smart Angel előadásán Orsi tűpontosan szavakba öntötte a problémáimat és olyan munkát mutatott, amilyenre vágytam.
Utána az algoritmus beindult, záporoztak rám az ingyenes kihívások, mini tanfolyamok. Így találkoztam a canvával, webdizájnal és arculattervezéssel, AI-al, művészek instagram oldalaival, webshopjaival.

A teljes webdizájnt még nagy falatnak éreztem, de a Pixelgyár logó- és arculattervezés kurzusa pont egy akkora szelet, amit be tudok illeszteni a virtuális asszisztenciába. Közben pedig részt veszek az aktuális kihívásokon

Ezeket a tanulmányaimat, kihívás feladataimat osztom meg a blogon és instagram oldalamon.